Barnás Márton - Dolgozunk

Hegyi Zoltán Imre A Vadak identitása című kötetéről 

E sorok írója tisztában van vele, hogy a fentebb említett kötet szerzője már rutinos, öreg róka (elnézést...), aki sokadik fontos kötetét tette, teszi le az asztalra, kvázi futártempóban, de azért most ez a jótékonysági vadászat árnyalja a képet. Mert ennek most nagyon komoly tétje van, nyilván, mint az írásnak általában, ez most vérre megy. Sőt, ami egyeseknek jótékonyság, úri passzió, az másnak, például egy nyúlnak, vagy a belső nyúlnak, nos, az maga a halál. Viszont, ha belátjuk ezen esemény (lásd még: halál, golyó általi halál) elkerülhetetlenségét, s emelt fővel várjuk, a várakozás közben akár Pókemberről is sztorizgathatunk. Halálunk pontosan annyit ér, amennyit az életünk, ne fontoskodjunk.

Most dolgozom, írja Hegyi. Az egyszeri olvasó erősen gyanakvó. Dolgozik, aha... De mit jelent ez? Szomorúsággal, barátsággal, édesapja életével, az üres teremmel dolgozik. Mindent leír, kiír magából, olyan világot teremt, mely csak e kötet lapjain lehet otthonos, saját magával, saját magán dolgozik, hisz tudja, ha nem írja meg, ő sem létezik, s akkor hiába áldozott fel magából, akár emberségéből is legalább egy darabot. Az emberismeretről, meg a vadhúsról már ne is beszéljünk, ne is írjunk. Hogy is van ez? Csak úgy, hogy nagyon fáj, s többé már nem lesz jobb. A varjak lakomája, meg a károgás szabad fordítása is egyfajta éhség, életéhség összegzése. A Napi operatív című kötetrész poémáiban pedig sajátosan kegyetlenül nyilvánul meg Hegyi politikáról, hitről, vallásról, templomról. Tényleg nem tudom, vissza lehet-e térni az elveszettnek hitt emberséghez, az emberiséghez, vagy végleg állatokká válunk, s ez határozza meg identitásunkat, de az álmainkon még dolgoznunk kell, az egészen biztos.