Kicsik vagyunk / Én hiszek egy képben / Pont

Barnás Márton / Labancz Eszter Csenge / Labancz István

BARNÁS MÁRTON - Kicsik vagyunk

Önmagunk kicsiségének, kicsinységének felismerése egész életre szóló feladat lehetne, pedig csak azt kéne megértenünk, megéreznünk, hogy Jézus vállalta értünk azt, hogy olyan lesz mint mi. Kicsi, pici, törékeny ember. Olyan ember, aki bármelyikünk lehetne, kivéve a bűnt. De ez már a hit, a valódi, a felemelő hit igazsága. Jézus újra találkozott Anyjával, Máriával, egy alig észrevehető helyről, ablak mögül szeretettel, aggódással figyelnek minket. S mi arcunkon, szívünkön érezzük tekintetüket. Egyenesedjünk ki, álljunk fel, nem lapulhatunk.

LABANCZ ESZTER CSENGE - Én hiszek egy képben

Jézus titokban visszatért az első Hazájába. Meglátogatott embereket. Senki sem ismerte fel, ahhoz túlságosan is átlagos volt. Farmer dzsekit és tornacipőt viselt. Haja rövid barna volt. Erősen emlékeztetett egy meg nem nevezett zenészre. Egyszer egy nap megállt egy fal előtt, aminek a bal sarkában egy Szent Szülő oltár foglalt helyett. Éppen akkor jött ki egy öreg hölgy. - Szép igaz?- kérdezte. Jézus ránézett és ezt mondta: - Igen.

LABANCZ ISTVÁN - Pont

A történet nem bonyolult, de nem is egyszerű. Teljesnek tűnő életet élhetünk nélküle, talán el is hisszük ideig-óráig, eredménycentrikus világunkban számok mögé bújunk, hogy bemutathassuk a nagyvilágnak az erőnket felé. Tervezhetünk/tervezünk, teljesíthetünk/teljesítünk. Jobb esetben addig megyünk előre, amíg igazoljuk létünket, mindenki felé. Gondoljuk. De, szerintem csak gazoljuk azt, amíg a hátunk bírja a munkát. Igazi belső nyugalmat csak a hit adhat, a Rendező tekintete előtt. A forma egyedi. Az eredmény önmagunk (jobbik énje). Pont.